Április 13-án komposzt-verseny került megrendezésre a Keresztúri Társas Kör szervezésében és Braxátor Mariann tanárnő vezetésével a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban. A versenyen az iskola tanulói és a Diadal Úti Általános Iskolából érkező diákok vettek részt.
A részvevők egy teljes körű, rendkívül részletes és képekkel illusztrált előadást láthattak, melyet Mariann néni, iskolánk lelkes „öko-harcosa” készített. Szó esett a komposzt tartalmáról, elhelyezéséről, megóvásáról, érleléséről és felhasználásáról. Már az előadás közben is kaptak kérdéseket a tanulók, melyek megválaszolásáért gyógynövényből készült édesség volt a jutalom.
Mindezek után egy, az elhangzottakra / látottakra vonatkozó kérdésekből álló totót kellett kitölteniük minél rövidebb idő alatt.
Két hibátlan totómegoldás is született, így köztük csak az 1-2 perc eltérés döntött.
A versenyen szervezőként részt vett Varga Lászlóné, a Keresztúri Társas Kör vezetője, aki szintén rendkívül fontosnak tartja a környezet védelmét és megőrzését.
Czégány Szandra 11.a
Céljaink:
A fenntarthatóság elveinek az oktatási intézményekben való minél hatékonyabb megjelenése érdekében az Oktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közösen létrehozza az ökoiskola Címet. A Cím azoknak az iskoláknak az elismerését szolgálja, melyek, átgondoltan intézményesítetten, rendszerszerűen foglalkoznak a fenntarthatóság pedagógiájának gyakorlati megvalósításával.
Az Ökoiskola Cím adományozása kapcsolódódik az ENSZ "A fenntarthatóságra oktatás" 2005-2015 évtizedének programjához. Az Ökoiskola Cím pályázati rendszerének kimunkálása az ENSI - Iskolai Környezeti Kezdeményezések- nemzetközi hálózat több évtizedes tapasztalatai alapján történt.
Az Ökoiskola Cím elnyerése az iskolák számára a következő előnyökkel jár:
A nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar ökoiskola kritériumrendszer az iskola megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teszi az iskolát a szülők számára, és pozitív külső visszajelzést jelent az iskola munkájáról a fenntartó számára.
Az állami kezdeményezésre létrejövő hálózat iskolái nagyobb eséllyel vesznek részt a környezeti nevelési, a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon.
A Cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagja lesz, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere bővül, a Hálózat programjai segítik szakmai fejlődését.
Iskolánk ismét elnyerte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kultúrális Minisztérium által létrehozott "Ökoiskolai Cím"-et a 2008-2011 közötti időszakra. A Címet ünnepélyes keretek között június 6-án vehetik át vezetőink a Városmajori Gimnáziumban. A következőkben betekinthetnek nyertes pályázatunk anyagába.
Az iskola ökoiskolai tevékenységének általános bemutatása
A bemutatás a munkaterv sorrendjét követi:
Iskolánk évek óta fontosnak tartja, hogy a tanulókkal megismertesse az ökológiai szemléletet, a környezettudatos viselkedést. Minden évben 10 pontból álló, az iskolai ökotudatosságot felmérő tesztet készítünk, melyet a minőségbiztosítási csoport egy tagjával kiértékelünk. A pályázat arra is lehetőséget ad, hogy az iskola dolgozói a megadott szempontrendszerek segítségével tudatosabban tervezzék ökológiai tevékenységüket. Az iskola a budapesti XVII. kerület önkormányzatának tulajdonában van, így igen csekély a beleszólásunk az épület mindennapi működtetésébe, de ahol tudunk, ott a lehetőségeinkhez képest próbálunk takarékoskodni. Éjszakai őrfényt építtettünk ki. A tanítási órák ideje alatt a zárt folyosókon „felezőfényt” használunk. Az irodákba takarékos izzójú lámpákat vásároltunk, más beszerzéseknél is fontos a takarékosság . A fűtés a közeli lakótelep hőközpontjából érkezik, így sajnos a hétvégén és a tanítási szünidőben is fűtjük az iskolát, a leválasztást az önkormányzat nem tervezi. A szigetelés folyamatos javításával próbálunk megtakarítást elérni. Az akadálymentesítés lehetetlen, a zárt folyosók és lépcsőrendszerek még az egészséges embereket is megviselik.
Az épület arculatát meghatározza a paneljelleg. A falfirkák miatt olyan festéket szeretnénk venni, melyekről könnyen eltávolítható a graffiti. Dísznövényekkel és sövénnyel, borostyánnal próbáljuk otthonosabbá, környezetbarátibbá tenni az épületet, ám próbálkozásaink rendre kudarcba fulladnak. A csemetéket kitörik, kitépik, így évente kell pótolnunk a hiányokat. Már hosszú évek óta segítjük egymást a Keresztúri Társaskörrel. A komposztépítésben nyújtottak nagy segítséget. Gimnazistáink GPS segítségével felmérték és félévente mérik, majd digitális térképre vitték a környék illegális hulladéklerakóit, ezzel is segítve a társaskört abban, hogy az önkormányzatnál intézkedhessen a begyűjtés módjáról. Gyerekeinknek a HUMUSZ 10 órából álló hulladékgazdálkodási előadást tartott és kiadványokkal látott el bennünket. Az ÖkoFórum komposztelőadásaira, melyet a Társaskör szervez, hallgatókat invitálunk, illetve a szervezésben is részt veszünk tanácsainkkal.
Az iskolai szelektív hulladékgyűjtés megszervezésére az iskolánktól 150m-re található a XVII. kerületi hulladékudvar adta adottságot használjuk ki. Ma 6 féle anyagot gyűjtünk szelektíven, elem, papír, komposztanyag, aludoboz, kombinált italos karton, PET palack. Csak azon anyagok gyűjtésére vállalkoztunk, melyek higiénikusan kezelhetők, gyakran előfordulnak az iskolában és garantált az újrahasznosításuk.
A projekt szemlélet egyre inkább kiterjed. Gólyatáborok és DIÖK táborok esetén a programokat pályázattal lehet elnyerni. A projektek értékelésénél új szempont lett a környezetterhelési tényező.
Megalkottuk a környezeti nevelési csoportot, a melyben minden szakterület és épületrész felelőst kapott. Feladatuk az idei évre a területük felmérése.
A DIÖK eddig is részt vett környezeti nevelési céljaink megvalósításában, a papírgyűjtésben, a Társaskör helyi környezetvédelmi lap terjesztésében stb.
Az udvari sportpályákon és a játszótereinken igyekszünk környezetbarát anyagokat, elsősorban fát és fémet használni.
A dekorációkban újrahasználható anyagokat vagy tartós anyagokat használunk.
A karbantartás és takarítás környezetkímélő anyagainak felkutatása még feladat, de már általános takarítószereket használunk, ecetes alapúakat, illetve minőségi tanúsítványt is figyelünk.
Az étkezőbe külső vállalat szállítja az élelmet, speciális étkezés választására van lehetőség.
Témanapokat vezettünk be figyelemfelhívásként, Autó mentes nap, Víz világnapja, Föld napja. Témahetek, papírgyűjtés, Csoma Napok, már hagyományként működött.
Külső rendezvényeinken a tömegközlekedést részesítjük előnyben.