Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium Főoldal Oktatás Öko iskola Csoportok Felvételi Média Rendezvények Utazás Eseménynaptár Alapdokumentumok
Rendezvények / Kultúra

Csoma hét

A legtöbb iskolában szokás elnevezni néhány napot a névadóról, hogy aztán ezeken a napokon kicsit felborítsák a mindennapok szokásos rendjét, különféle ötletes programok kedvéért. Ez alól a jó szokás alól iskolánk sem kivétel. A Csoma hét megnyitójára az első emeleti folyosón a Csoma emlékműnél kerül sor, ahol minden osztály képviselői leróják tiszteletüket a névadó előtt egy szál virág letételével. Az ezt követő napok valamelyikén rendezzük meg a Csoma túrát és Fordított napot. Illetve bizonyos években ezekre a napokra teszünk más nagyobb iskolai programokat is pl. Francia est, Német est, Sportnap (24 órás sport), Akadályverseny, Csoma napi óriás- és egyéb szórakoztató játékok. A Csoma heti programokon sok öregdiák és külső meghívott elismert személy is előadást tart.


Fordított nap és Csoma nap

Majdnem minden tanévben megrendezzük a Fordított napot, amelynek programjai általában nagy tetszést aratnak diákjaink körében. Szokásos időpontja a Csoma hét. A rendhagyó órákat öregdiákok vagy tanárok tartják különféle foglalkozásukkal kapcsolatos érdekes témákból.
A nap további részében játékos programok zajlanak, amelyek időtartamára az előző heti, zajos kampány eredményeképen megválasztott diákigazgató veszi át az iskola irányítását. Vetélkedők, sport- és műveltségi versenyek mellett igazi "fordított" programok is előfordulnak, volt már például fiúnak öltözött lányok és lánynak öltözött fiúk szépségversenye, vagy a régi "szép" időkben, amikor még kötelező volt az iskolaköpeny viselete, ezen a napon mindenki másfajta (pl. fürdő- vagy esőköpenyben jelent meg). Az öregdiákoknak és egyéb szervezeknek hála néhány éve az iskola udvarán mászófalat és óriásjátékokat, íjászatot és sok más szórakoztató dolgot is ki lehet próbálni.
A tanárok számára az a legjobb ebben a napban, hogy a szervező munkát minden helyszínen a diákoknak kell elvállalni. Ez gyakran próbára teszi tanulóinkat, akiknek ilyenkor nyílik alkalmuk rájönni, hogy az ilyen iskolai programok mennyi háttértevékenységet igényelnek, és bizony a nap végére a szervezők alaposan el is szoktak fáradni. De így legalább van valami komoly tanulsága is ennek a látszólag teljesen komolytalan napnak.


 Akadályverseny

Minden évben a Csoma héten rendezünk az iskola összes osztálya számára egy akadályversenyt. Általában valamelyik osztály vagy a tanárok és öregdiákok szervezik meg. A helyszínek változatosak, voltak már állomások a péceli erdőségben, a kerület különböző részein és a Naplás tónál is. A diákoknak az ügyességi és logaikai feladatokon kivül a kerülettel és Kőrösi életével kapcsolatos feladatokat is egyaránt meg kell oldaniuk.


 Gólyaest

A gólyatábor utáni első a gólyák számára különösen fontos esemény, a Gólyest. Ez a beavató ünnepség, ahol lelkiekben
igazi kőrösissé válhatnak. A Gólyaestet mindig a őszi szünet előtti utolsó tanítási napon szokták tartani. Az est szervezési feladatait a 10. osztályok végzik. A gólyáknak minden évben egy rövid műsorral kell készülniük majd ezután egy egyedi esküt kell letenniük. Mindenki kiváncsian várja az újdonsült gólyák műsorát. A Gólyaesten a gólyák és a végzősök egy rövid vetélkedőben mérhetik össze tudásukat.


 KUF

A Kőrösi Underground Fesztivál a kőrösis diákok földalatti szervezkedésének évenként megrendezett szeánsza volt – mondhatnánk, hiszen így is volt. Érdekes módon iskolánkban az átlagosnál többen foglalkoztak „hangszerszerűen" gitározással, dobolással. Iskolánk megalakulása óta minden évben lehetett találni egy zenekart, egy gitárost, egy bőgőst, egy dobost, egy énekest. 1994-ben a gimnáziumi tagozat induló osztálya – Merczel Tamással az élükön – szervezni akart egy koncertet, amelyen bemutatkozhatnak iskolánk zenekarai, illetve más iskolából a zenészbarátok. A GIDIÖK elnöksége megszavazott 15000 Ft-ot a koncertre, és ezzel megteremtette az anyagi hátteret.

Létrejött tehát az első KUF, amelyen több mint kétszázan: diákok, tanárok, ismerősök, barátok és szülők élvezték végig a zenekarok bemutatkozását. A hangulat fantasztikus volt: a zenészek élvezték, hogy végre bemutathatják, mit tudnak; a közönség tapsolt, táncolt, énekelt. A tornatermi folyosó zsúfolásig megtelt, az iskolapadokból készült színpadon a zenészek és a közönség soraiban a barátok egy közös nyelvet beszéltek, és a koncert után mindenki elégedetten ment haza. A nagy sikeren felbuzdulva a zenészek eldöntötték: „Ebből hagyomány lesz!"

A következő évben a rendezői stáb Eged Mártonnal kiegészülve újra belefogott az immár második KUF megszervezésébe. A GIDIÖK – köszöntük neki – ismét pénzzel segített. - Nagyon örülünk, hogy az iskola támogatja a koncertet, hiszen a kezdő zenekaroknak nagyon kevés fellépési lehetősége van – mondogatták a szervezők.

A második KUF-on, ha lehet, a hangulat, a színvonal még jobb volt. A koncert után kiderült, már nem telhet el úgy tanév, hogy március környékén ne legyen KUF. 1996-ban, 1997-ben és 1998-ban is megrendeztük a koncertet, azt a programot, amelyet nagyrészt diákok szerveznek, és néhány év alatt beépült az iskola hagyományai közé. A fesztiválokról Kolláth Ferenc tanár úr készített videófelvételt.

A koncertek hangulata kitűnő volt, a lelkes résztvevők nagy sajnálatára azonban éveken keresztül nem tudtuk megrendezni; az egykori zenészek ugyanis már elballagtak, a mai diákok nagy része pedig – úgy tűnik – más zenei irányzatok kedvelői. A KUF tehát ideiglenesen szünetelt a 2006-os év tavaszáig, amikor is az iskolában megalakult 112 zenekar lelkes tagjai felélesztették ezt a nagyszerű eseményt.

Megjegyzés:
A végére oda lehetne írni valami ilyesmit: "A zenekar azóta feloszlott, de a hagyomány szerencsére nem szűnt meg, azóta újra évente megrendezzük a KUF-ot a Csoma-napok keretében. A népszerűségére jellemző, hogy a Csomablog egyik közvélemény kutatása szerint diákjaink a KUF-ot tartották a legélvezetesebb csoma-heti eseménynek, illetve az is sokatmondó, hogy a fellelkesült zenekarok és rajongóik számára 2007-ben Sarudon egy több napos zenei fesztivált rendezett az iskola - a SUF-ot."


 SUF

A Sarudi Underground Fesztivál ötlete a KUF hagyományait szeretné folytatni. Mivel nagyon sok amatőr és már profi zenekar jelezte az elmúlt évben, hogy szeretne fellépni az iskolában, úgy gondoltuk, hogy adjuk meg a lehetőséget mindenkinek, és csináljunk egy kis „Szigetet" magunknak. Ezért a helyszínt megváltoztattuk: Sarud, a HU-MAN I. Alapítvány telke, illetve a koncertek a szabad strandon.
Az I. SUF időpontja: 2007 augusztus 3-tól 5-ig.
A 2006/07-es tanévben ünnepelte a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból rengetek program került megrendezésre, köztük kiemelt helyet foglalt el a SUF.


 Folyosó bál

Immáron a 2005/06-os év óta kerül megrendezésre, általában február a Folyosó bál. Ez egy igazi hangulatos buli – csak nem a diszkós fajtából, ugyanis nagyon fontos, hogy elegáns (akár estélyi) ruhában jöjjön el mindenki. Természetesen azért, hogy meg legyen a báli atmoszféra. A zene azonban már teljesen a diákok ízlésén múlik. A bált a kilencedikesek szervezik és bonyolítják le. Fontos tudnivalók: a belépésért a szervezésben részt nem vevő osztályoknak fizetni kell, persze igen jelentéktelen összeget. Tombolát is lehet vásárolni, melynek sorsolására a bál végén kerül sor, szavazni lehet a legszebb párra (bálkirály- és királynőválasztás), büfé és ruhatár is van, sőt 2008 óta még karaoket is van. A DJ szerepében nem kisebb név tündököl, mint Németh Zoli bácsi!


 Francia est

“Mon Dieu! C’est magnifique!” - kiált fel minden igazi franciás, mikor a francia estre terelődik a szó. Mert egy este a Fekete Macskában bizony nem akármilyen este. De lássuk pontosan miről is van szó: a francia est megrendezése 2003 óta hagyomány, ilyenkor iskolánk meglehetősen hétköznapi ebédlője varázslatos kávéházzá, a Chat Noirra (Fekete Macska) változik át. A falakon régi plakátok díszlenek, igazi francia sanzonok szólnak a hangszóróból, a büfében pedig francia ínyencségek illatoznak. És akkor még nem is szóltunk a programról! A franciául tanuló osztályok tánccal, énekkel,színházi előadással, vetélkedővel, és egyéb produkciókkal bűvölik el a nagyérdeműt. Az estek állandó része a kánkán, melyet minden osztály saját ízlése és kreativitása alapján ad elő.


 Német est

Sokáig indítottak nálunk német nemzetiségi osztályokat is, nem csoda hát, ha a német kultúra gyökeret vert iskolánk falai között. Ennek köszönhető a német estek kialakulása, amelyeken általában negyedik osztálytól felfele minden németül tanuló osztály részt vesz. Nemrégiben a német estre például népdalokkal, versekkel, nyelvtörőkkel, jelenetekkel készültek a lelkes diákok. Az egyes osztályok előadásai után egy országismereti vetélkedő keretén belül mérték össze tudásukat a csapatok,
hogy kiderüljön, ki, mennyire mozog otthonosan Némethon kultúrájában. Az ínyencek kedvéért pedig még német ételspecialitások is terítékre kerültek, szintén a csapatok jóvoltából. Fölösleges mondani, hogy ennek nagy sikere volt, és hogy az egész est jó hangulatban telt el.


 Filmest

A Filmest egy egész éjszakás program, ahol a diákok az általuk megszavazott filmeket nézhetik meg. Több teremben különböző műfajú filmeket vetítünk art, kommersz és korhatáros kategóriákban. A filmek alatt és a szünetekben egy külön terem várja az enni, inni, társasjátékozni vagy beszélgetni vágyókat. Az előre kiadott listában szereplő filmek, amik közül a diákok választanak, az iskolai média oktatás részeit képezik. Így ez az est tulajdonképpen egy különleges média szakkörnek tekinthető.


 Halloween

Az utóbbi években, angolszász mintára (talán az angol nyelv tanulásának megnövekedett szerepe miatt is) kezd elterjedni a Halloween megünneplése szerte Magyarországon. Nálunk is rémjelmezt ölt a diákok több csoportja október-november fordulóján, kigyulladnak a töklámpások fényei, és az adott év ötleteinek megfelelően kerületbejárásra, családok felkeresésére vagy kisebb-nagyobb iskolai Halloween-bulikra indul a gyereksereg.


 Mikulás, Karácsony, Kirakodó vásár

A Mikulás sem kerül el minket egyetlen évben sem, meglepetés-ajándékok bukkannak fel az öltözőszekrények váltócipőiben, tantermekben lógó Mikulás-zacskókban, a tanári szoba íróasztalain. A kisebbek nagyobb, a nagyobbak kisebb ajándékokat kapnak ilyenkor, a magyar szokásnak megfelelően. December 6. után aztán már következnek is a karácsonyi előkészületek. Régebben az egyik legnagyobb szabású rendezvényünk volt a karácsonyi kirakodóvásár - az utóbbi években a fénye kissé megkopott, de a hangulata talán még a régi. Az osztálykarácsony manapság már nem egydélutános program, diákok és osztályfőnökök hetekig készülnek "angyalkáknak" küldött levelekkel és apró meglepetésekkel, miközben mindenki igyekszik kitalálni, ki is az, aki őt húzta, és mit adjon annak, aki tőle kap ajándékot. A téli szünet előtt tantestületi karácsonyi ünnepséget is tartunk.


 Öregdiák találkozó


Az iskola fenállásának a 20. és 25. évfordulóján nagyszabású öregdiák találkozót szervezett, ahol iskolánk elballagott diákjai ismét összegyűltek és osztályaik szerint rendeződtek. Találkozhattak régi tanáraikkal, barátaikkal. Egy vetélkedő keretében összemérhették tudásukat Kőrösiről és az iskoláról. A legidősebb és a legfiatalabb volt diákok meglepetésben részesültek. A rendezvényen az öregdiákok értesülhettek a számukra is elérhető iskolai programokról.