Iskolánkban 2010. március 16-án 17 órától a "humán" tárgyakat tanító tanárok és a tanítók tartanak fogadóórát, 22-én 17 órától pedig a "reál" tárgyakat tanító kollégák fogadják az érdeklődőket.
Tárgy: állampolgári beadvány az OBH részére, a kullancsirtás elmaradásával kapcsolatosan felmerülő problémák és veszélyek tárgykörében, különös tekintettel a kiskorúak egészségére veszélyes helyzet közigazgatási ügykezelésével
KŐRÖSIS VOLT DIÁKOK FIGYELEM!!! Nemsokára megjelenik az iskola DIGITÁLIS ÉVKÖNYVE. Előjegyeztetni BRAXÁTOR MARIANNA tanárnőnél lehet. Ára 300 Ft e-mail: braxika@freemail.hu
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét megtartjuk a Kerti party nevű környezettudatosságról szóló programot a Vének Tanácsának rendezésében. Idén a gimnáziumon kivül várunk szeretettel minden felsőst is és természetesen, mint mindig a tanárokat és az öregdiákokat!
Itt az ideje, hogy ismét kiránduljunk egyet. Vár titeket a megszokott kaland a Árendás tábornok úrral Pécel és Isaszeg között a márciusi ifjak emlékére.
A DSE programok keretében idén a Margitszigeten részt veszünk egy akadályversenyen március 1-jén. A verseny után igény szerint maradhatunk piknikezni, mókázni, beszélgetni. Gyertek el sokan, jó buli lesz!
Az év leghangulatosabb kirándulása ismét elérkezett. Lesz a túrán minden jó, piros alma, mogyoró, de főleg SZALONCUKOR és vidámság! Gyertek és ünnepeljük együtt a Mikulást!
Immáron tizenharmadik alkalommal búcsúzunk végzős diákjainktól a szalagavató ünnepélyen, november 30-án 17:00 órától a Dózsa Művelődési Házban. (A műsor várhatóan körülbelül 22:00 óráig tart.)
A Budapesti Diáksport és Természetbarát Szövetségek Diáktúra Bizottsága 2007. szeptember 29-én megrendezi a Tanévnyitó túráját a Budai-hegységben Biatorbágy térségében, melyen iskolánk is részt vesz. Gyertek el minél többen!
Ismét lehetőség nyílik az iskola tanulóinak és öregdiákjainak, hogy a Kőrösi DSE-vel kiránduljanak! Minden természetbarátot szeretettel várunk! Várható alkalmak a "részletek"-ben olvashatók.
Kertrendezés, bográcsozást, mulatozás vár téged, ha június 2-án eljössz a jubileumi év alkalmából tartott sokszor 25 perces tegyünk a környezetünkért akcióra a Vének Tanácsának rendezésében!
2007. május 19-én (szombaton) 17 órai kezdettel iskolánk fennállásának 25. évfordulója tiszteletére ünnepi gálaműsor lesz a Dózsa Művelődési Házban. Mindenkit szeretettel várunk!
Itt van a tavasz és kezdődik az új évad! Ismét havonta lesz egy iskolai DSE kirándulás. Mindenki, aki szereti a természetet, a kirándulásokat, a jó társaságot vagy csak egyszerűen szeretné kipihenni az iskolát egy nyugodtabb, békésebb helyen, annak erősen ajánlott a részvétel. Egyaránt szól a mostani és régi diákoknak is!